Bertram Gábor: Veled

Napfény csiklandozza ébredező szemem

Lábam óvatosan az ágyból kiteszem

Szinte még vakon a konyhába megyek

Hogy a gázra egy megmentő kávét tegyek

Te még alszol, hiszen hosszú volt az éjjel

Ennyi jár neked, mert így szeretsz, szenvedéllyel

A nappalt a reggelek mindig meghatározzák

Bár tudom, nem szereted, ha a kávét ágyadba hozzák

Egy apró csók szólít, hogy nyisd ki kis szemed

Egy mosoly arcodon nyugtázza, kedveled

Egy hosszú csók széthúzza éjjeli függönyöd

Ilyen indulással, nappalod könnyebben tűröd

Szó nélkül kávézunk az illata finom

Valami enyhít majd az álmos kínon

Egy köszönöm és egy hosszú ölelés

Egy felszolgált kávéért, valljuk be, nem kevés.

Reményik Sándor
Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre,
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodálatosabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled,
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök

Ma kitörlök a naplómból
Két napot: a tegnapot és a holnapot
A tegnapból tanultam
A holnap pedig a következménye lesz annak,
Amit ma teszek.
Ma azzal a meggyőződéssel
Nézek szembe az élettel,
Hogy ez a nap
Soha többé nem fog visszatérni.
A Ma az utolsó lehetőség arra,
Hogy intenzíven éljek
Hiszen senki sem tud biztosítani arról,
Hogy látni fogom a holnapi napfelkeltét.
Ma elég bátor leszek ahhoz,
Hogy ne szalasszak el több alkalmat
Csak egyetlen lehetőségem van érvényesülni
Ma beruházok a legértékesebb
Erőforrásomból: az időmből
A legbizonytalanabb munkámba:
Az életembe
Ma minden percet szenvedéllyel töltök,
Hogy a Mát egy különleges
Egy páratlan nappá tegyem az
Életemben
Ma szembeszállok minden akadállyal,
Amely az utamba álll.
Bízva benne, hogy sikert aratok,
Ma ellenállok a pesszimizmusnak
És meghódítom a világot egy mosollyal
És pozítiv hozzáállással
Mindig a legjobbat várom
Ma minden megszokott feladatomat
Fennkölt önkifejezésként végzem el
Ma úgy töltöm az időt, hogy boldog legyek
És otthagyjam a lábnyomaimat,
És a jelenlétemet
Mások szívében.
Ma meghívlak Téged, hogy kezdjünk egy új korszakot,
Ahol álmodhatjuk,
Hogy minden, amibe belefogunk lehetséges
És mi meg is valósítjuk,
Örömmel és méltósággal.

"Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi:
el nem veszíti."

(Lao-Ce)   

Békesség most tinéktek, emberek.
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák.
Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szagán!...
Szép dolog ez!... Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán...
Hejh, szép az istenes legenda,
A csillag, a jászol, az élet,
Ki lehetne még vele húzni
Talán még néhány ezer évet...
Békesség hát néktek, emberek,
Örvendezzék a vak, a béna:
A jászol benne van a legendában
S a jászolban benne a széna...
Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztőkből csillag vezet ki,
A pásztorok és bölcs királyok
Szinte futnak - egymást szeretni
S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha...
Örvendezzél, derék világ,
Harsogjatok, jó, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.
Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
Ennyi kis fény tán a világnak.
Odakint szörnyű nagy a kétség,
Odakint szörnyű a sötétség.
Odakint szörnyű vaksötétben
Sirály sikoltoz, vércse víjjog,
Bagoly huhog, kóbor eb szűköl...
Odakint valami nagy titkot
Rejteget a sötét világ,
Jó lesz mormolni szaporábban
A szent zsolozsmát, bibliát.
A föld könnyektől terhesült meg
S a terhesült föld ing, remeg,
A vajudó kínnak gyümölcse
Nem lehet más, csak szörnyeteg...
Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt
És rettentett a földgolyón,
Vad orkánban kitörni készül,
Világot törve, rombolón,
Évezredes tragédiának
Bosszuló vége fenyeget,
Vad éhesen, vad harcra készen
Állnak iszonyú seregek...
A Messiást nem várják immár,
Nem kell többé a Messiás,
Hazug a megváltás meséje,
Szentségtelen a szentirás,
Hazug minden, amit az ember
Évezredekkel istenné tett,
Csak egy igazság - közös jussú
S egyenlő végű - ez az: élet...
Ám ne nézz ki az éjszakába,
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák,
Ne halljátok a föld-dübörgést,
Menjen tovább a szürke élet,
Közelg a földi végitélet...
Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
Harsogjatok csak, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.

Jobbágy Károly: Tanítás

Aki szeret,
annak
varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen
meglehet,
hogy felvarrja más.

Aki szeret,
annak
hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen
meglehet,
hogy meghallgatja más.

Aki szeret,
azzal
sose légy morc, goromba,
mert könnyen
meglehet,
hogy rámosolyog más.

Aki szeret,
szeresd!
s öleld meg naponta!
mert könnyen
meglehet,
hogy megöleli más.

És akkor
- hidd el! -
nem ö a hibás.

Remenyik Sándor:
NE ÍTÉLJ
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindnek
Elhalkulnak és kisimulnak.
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk,
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen, s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

Geszti Péter: Gabriel

Éreznem kell még az érintés selymét,
Nem ölel így a Földön más.
És szíve dobban, mélyében lobban
Egy ismerős pillantás.

Úgy vártam rég, hogy küldjön újra még hozzám az ég!

Refrén:
Vágyom, úgy vágyom két karodban hamvadni el angyalom, Gábriel,
Nélküled többé már soha nem ébredni fel,
Örökké így ölelj!
Vágyom, úgy vágyom két karodban hamvadni el angyalom, Gábriel,
Az álom szárnyat bont bennem és égig emel,
Csak a hajnal ne jöjjön el.

Csókolj még, kérlek. Csókod eléget!
Tüzében új életre kel testem és lelkem,
Repíts fel engem, búcsúznom mástól úgysem kell.

És már nem bánt, hogy süket a világ, s nem gondol rám.

Refrén:
Vágyom, úgy vágyom két karodban hamvadni el angyalom, Gábriel,
Nélküled többé már soha nem ébredni fel,
Örökké így ölelj!
Vágyom, úgy vágyom két karodban hamvadni el angyalom, Gábriel,
Az álom szárnyat bont bennem és égig emel,
Csak a hajnal ne jöjjön el.

Angyalom, Gábriel
örökké így ölelj!

Vágyom, úgy vágyom két karodban hamvadni el angyalom, Gábriel,
Az álom szárnyat bont bennem és égig emel,
Csak a hajnal ne jöjjön el.

https://www.youtube.com/watch?v=LVgVnDSanRA

Dorozsmai Péter-Márkus József:

Ha zászlót bont a félelem

Hideg fémszívű hősök jönnek
Kiszolgálják a mestert
A rombolás démonát
Nem kímélnek se vért, se embert
Élesítik a fegyvert
Hadd legyen félelem
Hogyha járják a táncot
Elszakadnak a láncok
Lehullanak a csillagok
És a lábuk nyomában újra nyílik a bánat,
És a félelem, a fájdalom

Nyugodtan élj a völgyed mélyén
Ha zászlót bont a félelem
Ne higgy a szónak
Ne állj a sorba,
Ne menetelj a semmibe!
A világ alját ha felkavarják,
Ne legyél féktelen tömeg!
Ne gyűlölj engem
Ne üldözz engem
Ha zászlót bont a félelem
Ne hagyd, hogy így legyen!

Elvakult agyú szörnyek jönnek
Vasba zárnák az ember álmait, vágyait
Végrehajtják a végső tervet
Üldözik, akit asszony szült
E lázadó csillagon
Bontogatják a zászlót
A páncélfejű srácok
A gyűlölet főterén
Összezúzná az álmot
A kalapácsfejű bajnok
A félelem mestere

Nyugodtan élj a völgyed mélyén
Ha zászlót bont a félelem
Ne higgy a szónak
Ne állj a sorba,
Ne menetelj a semmibe!
A világ alját, ha felkavarják,
Ne legyél féktelen tömeg!
Ne gyűlölj engem
Ne üldözz engem
Ha zászlót bont a félelem
Ne hagyd hogy így legyen!

EAST

https://www.youtube.com/watch?v=NPzwD52-4Kc

Heltai Jenő: Szabadság

Tudd meg : szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg : szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.
Tudd meg : szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle....
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !
Tudd meg : szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint Istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz.

S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,

Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.

Bertram Gábor: Szénakazal

Isteni az illata, de szúrja a seggem

Nem tudom, mit vártam, hiszen szénakazalban fekszem

Te már rutinos vagy drágám! Jól ismered e tájat

Ezért nyomtál alulra puha tűpárnának

Jótékonyan hatnak rám az apró szúrások

Furcsa zajt hallottam, kicsikét kimászok

Csak hülye tyúk volt, hogy tojásra csücsüljön

Remélem, nem téved el, szólj, ide ne üljön

Változatos kaland, megér pár vércseppet

Felírhatná orvos is, mint vérpezsdítő receptet

A hajad csupa széna, szédítően izgató

Ma este otthon nem kell az altató

Bökkenő akadt itt én a szénától kaptam

De visszaadtam neked, adósod nem maradtam

Kiterülve fekszünk, mesés utazás volt

Hogy ruháink hol lehetnek, majd megtudjuk máskor