Sztevanovity Dusán: Szilvásgombóc

Íme a Föld.
Sosem lehet tudni, hogy hol van a fent és lent.
Íme az ember.
Nem lehet látni, de ott van a lényeg bent:

Van-e titka?
Van-e íze?
Van-e szíve, ami jó?
Van-e magja?
Van-e még egy?
Van-e húsa olvadozó?
Mer' az ember, mint a Föld olyan,
A gombócnak is lelke van!

Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó!
A felszín édes hó...
Rajta aranyszínű morzsa!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó,
Megkóstolható!
És benne van a kenyér, benne van a víz!
Benne van a tudás, benne van az íz!
Benne van az idő, benne van a só!
Benne van a válasz: embernek lenni jó!
jó, jó, jó
Ez a jó ízű kisbolygó!
Jó, jó, jó, jó
Belül tűz forró!
Jó, jó, jó, jó
Olyan illatosan olvadozó!
Jó, jó, jó, jó

Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó
Megkóstolható!
Az az édes kisbolygó.

Szilvásgombóc!

Mező Ferenc: Bächer Iván sétapadja a Pozsonyi úton

Egy nem helyénvaló világban, le-föl

járkál, aki a helyét nem találja,

voltak hű sétatársai, s lesznek,

ha ott fenn is van Pozsonyi.

„Ez itt az Újlipócia, s ez a központja.” – mondta a

Tátra és a Raoul Wallenberg sarkán megállva;

kicsit elgondolkodott, mielőtt jött volna

a „szóda”, beavatásfélére vágytam első

utunkon, s be is tértünk az azóta rég bezárt

pékhez egy sajtos stanglira.

Ő ismerősként érdeklődött üzletről, családról,

majd a Költő háza mellett a Piccolóban

megittunk, persze, néhány kis rozét,

ahol pékek, szabók és hentesek krónikása

mellé nem üldögélt le agyondíjazott író,

sikeres pártvezér.

Az idegeimre ment, mindig

mindenkit meghívott,

és nem hagyott fizetni, és az a

szörnyen rekedt oktató hang,

ahogy a fülembe ordította:

„Bazmeg Feri! Radnóti gyilkosai

a nemzeti hősök parcellájában

fekszenek, és ezek

őket is megkoszorúzzák!”

Én meg dünnyögtem, békítettem…

Most melléjük temethetjük

a szabadság édes madarát is.

Itt a varjú turul.

Csepeli Szabó Béla: Farkasdal és kutyakoncert

Tegnap este,
a külváros grundjai alól
felsuhogó szélbe szédült csend,
elém terelt néhány kivert,
éhes, sovány kóbor kutyát,
s azok elugatták nékem,
- ha nem is szó szerint -
a szegény "Farkasok dalát"
"Fázunk és koplalunk,
részünk minden nyomor,
bár szabadok vagyunk..."
S a messzi ablakok mögül,
Máris megjött az ölebek
Gőgös vakkantó válasza:
"Mi gondunk rá?
Miénk a konyha szöglete,
kegyelmes jó urunk
helyezett minket el ide,
s gondunk ételre sincs,
ha gazdánk jóllakék
marad még asztalán
s miénk a maradék!"

S ekkor az éjből valaki
Egy érdes férfihang,
Keményen közbeszólt
"Csitt...Most valahol...
tán ...álmodik a nyomor...
S a kutyakoncert ezzel végetért...
Kedves uraim, hölgyeim,
Itt PETŐFI és ADY beszélt:
Szép álmokat! Jó éjt!

2006.

Csepeli Szabó Béla: Miben hihetsz még, ember?

- Nézd, öregember,
álmaid szivárvány-keretében,
mint savas esőkben a festék,
szétfolytak és összemosódnak az eszmék,
s te lázasan, kérdő szemekkel
mégis a látóhatárt kutatod?
Mondd, e riasztó világkép láttán,
melyet eltorzult emberi elmék ecsetje kent szét
világunk összegyűrt vásznán, ­
miben hihetsz még?
Lám, szép ifjúi hited vetését
sárba verte a jég,
s völgybe hajló utad homályán
már meg-megroggyan a térded,
s te a gomolygó messzeségben
még mindig a súlyos egekkel
küszködő, sápadt Napot nézed?

- Tudom fiam, már nincs rá semmi esélyem,
hogy az Ígéret Földjét elérjem,
mégis úgy érzem, hogy így, vénen
sem adhatom fel ifjúi hitemet
az embert érlelő Idő erejében,
s a Földet megújító szerelemben,
abban, hogy az Évek Kalászaiból lassan
mégis csak kipereg egy szabad,
nálunknál bölcsebb nemzedék,
s porladó csontjaink felett,
a békés, "Asszonyarcú Ég" alatt
megteremti azt az Örökszép Nyarat,
mely a küzdelmes emberi létnek
végre fényt és értelmet ad...

Csepel, 1989. szeptember 20.

Bertram Gábor: Álmomban

Ma éjjel álmodban megleplek kedvesem

Leülök melléd és szabadon vétkezem

Nem mondhatsz nemet, hisz ez csak egy álom

Képzeletem erős most mind megtalálom.

Álmomban átölelsz és őszintén szeretsz

Ha most másként képzeled, csúnyán megfizetsz

Mert ez az én álmom, én szabom a szabályt

A te szemed alszik, csak érzed a homályt

Most ruha nélkül táncolunk, ezt nem szeretted soha

Az álmom most ilyen, a gondolat ostora

fekszünk a fűben én, olajozlak szépen

Te azt figyeled félve, nincs e más a réten

Egy pillangó szállt fel én örömmel kergetem

Csatlakozol te is, már játszol én velem

Fogod a kezemet, hogy maradjak még kicsit

De az álom elszállt, ennyi volt a vizit.

Bertram Gábor: Elfáradva

Már minden oly nehéz, de melletted fekszem

Elfáradt az életem hajnallal nem veszekszem

Köszönöm néked, hogy még most is ölelsz

Hogy nem szólsz semmit, hogy némán felelsz

Elfáradtak már az ismételt szavak

Az életünk szép volt, nem kell a panasz

A kedves emlékek újra pörögnek

De mi ez a zaj? Valakik zörögnek

Fogom a kezed, futunk az esőben

Virágot szedünk a szép lombú erdőben

Arcomba locsolod a hűsítő vizet

Megcsókolom ajkad, míly édes az ízed

De hallom az óra halkabban jár

A folyón egy hajó, benne a révész vár

Kezembe egy kikészített érme

Miattam szegényt, csalódás ne érje

Mire felébresz, a túlparton leszek

Mikorra érkezel, egy kisházat veszek

Ott várlak majd az ajtajában

Kezemben virággal, szívemben napsugárral.

Bertram Gábor: Érj utol

Az érzéseim előbbre járnak, mint az élet

Lassítanom kell, hogy te is megértsed

Hogy szeretni sokkal jobb, mint ahogy gondolod

Mint, mikor ruhád már kigombolva, de te meg csak most gombolod

Mint mikor elsiratod azt ki még él

Lerombolsz egy életet és te kérdezed meg, hogy miért

Kimondod azt, mit ezerszer kimondtál

Azt mondod ember, mikor egy kopár fa voltál

Mikor azt hiszed, haladsz, pedig csak a gyomrod morog

Mikor azt hiszed, másokért valamit tehetnél

Végül felébredsz és rájössz, hogy rosszat, rosszul szerettél

Én leülök egy padra és megvárlak téged

Túlbonyolítod, ennél egyszerűbb az élet

Nézz szemébe és fogd meg a kezem

Hallod a dallamát? Akkor gyere és táncoljál velem.

Bertram Gábor: Szabad akarat

Egy ezüstszínű folyosón járok

Minden hideg, most egy ajtónál állok

Meztelenül, hogy ruhám hol van, ne tudom

De valami nehézség ül ruhátlan vállamon

Valami kattan és az ajtó lassan nyílik

Egy végtelen terem, melyből egy újabb terem nyílik

A teremben égig érő polcok

A polcokon eljövendő sorsok

Hírtelen a polcról egy lélek ugrik reám

Mi megszabja sorsomat, és feladja a ruhám

Azt mondja, férfi leszek és teljesen átlagos

Kérem, hogy cseréljünk, de csak mosolyog hátra most

Azt mondja, nekem nem lehet szabad választásom

Mások döntik el, milyen lesz az új kabátom

Lehajtott fejjel indulok előre

Talán majd máskor, most ,marad ez, egyelőre

Bertram Gábor: Nono!

Töröld le a vigyort az arcodról fiam

Régen nem csúfította a lépésem ficam

Frissen futottam a zuhogó esőben

A melleim táncoltak az őszi szellőben

A legények kacsingattak, ha meglátták fenekem

A fülembe sugdosták a nyakadat megeszem

A lábam is formás volt a mosolyom csábító

Ha a térdem megvillant, azt mondták lázító

A szemem még hordozza a régi kalandokat

Az emlék, ha megtalál, felidéz szép napokat

Az idő lassacskán elhervasztja a testet

De a lélek megőrzi, mit egykor színesre festett

Ezért ne nevesd ki a szegény öregeket

Az élet maj eléd is görget nagy köveket

Mire feleszmélnél, hogy mennyi mindent tettél

A tükörben meglátod, hogy te is megöregedtél

Móra Magda
Az út felén túl

Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!