Várnai Zseni - Csak ennyi

Én nem tudok építeni házat,
és nem tudok hidakat verni,
nem tudok ácsolni hajókat,
nem tudok földet bevetni,
nem értek a vas üteméhez,
és nehéz nekem az ásó,
s kohókat izzóra szítani
is nem nekem kijáró,
és sziklát se tudok törni.

Tornyot, a felhőkbe nyúlót,
és gépet, szárnyakon szállót,
acél húsából kígyókat,
és vasszörnyeteget, zihálót,
ó, bizony, én nem kovácsoltam,
s nem tettem semmi merészet,
ki kővel, vassal csatázol,
testvér, úgy csodállak Téged,
s szeretnék dalolni rólad.

De lássátok, reggelre kelve,
oly sok az én szegényes dolgom:
a szobámat tisztára söpröm,
s a kicsinyke ruhákat foldom,
megfőzöm az estéli étket,
puhára vetem az ágyat,
s altatódalt zöngicsélek,
mikor ők aludni vágynak,
és másnap ezt újra kezdem.

Én nem tudok semmi merészet,
az én hadakozásom csak ennyi,
akárha egy Óceán medrét
üresre akarnám kimerni,
az ujjaim között kicsordul
munkám gyümölcse, s utánam
nem marad se jel, se emlék,
se vasutam, se váram,
se hajóm, se hidam, se tornyom.

S kezemfaragta márvány,
se kezemihlette vászon,
egy messze, távoli jövőbe
a nevem nem világol,
csak foldom a kicsi ruhákat,
puhára ágyazok este,
s néha a felhőket nézem,
hogy jönnek, s szállnak messze,
az én hadakozásom csak ennyi.