Vészi Endre: A VILÁG BETEG MOST, NEM ÉN
a világ szíve fáj,
nem én sorvadok, - a remény,
nem én tűnök, - a táj.
A ház, a hegy, a völgy, a hon
új éjt visel magán,
mint sötét ruhát alkonyon
egy elhagyott leány.
A szó, a gondolat, a tett
nyálkásan meglapul
s önmaga csigaháza lett
a szellem is, balul.
Szabadság? Ó, mennyi lator
szájában forgatott!
Így aljasitott el a kor
minden gondolatot.
Hát mit keresek, mit kíván
szívem, milyen italt?
ha szomjú torkom és a szám
nem zengheti a dalt,
mit is kívánnék még? - Tilos -
ó, vers, ez a neved
s a könyv csak balga papiros,
amely a betűket
úgy hordja hátán, mint a rab
kegyetlen kényszerét,
mint sziklás hegy a vájt utat,
mint felleget az ég.
A kényszer ellen lázadunk
világ bordái, mi,
költők! Szegény nép, nem hagyunk
a mélybe hullani!
Utolsó kommentek