„Mert mit kaptunk mi a rómaiaktól?” kérdezi a megszálló rómaiak ellen szervezkedő zsidó ellenálló a Monty Python klasszikus filmvígjátékában, a Brian életében. A különböző frakciók képviselői pedig zavartan válaszolnak: a vízvezetéket. Igen, a vízvezetéket, de azon kívül? A csatornázást. Na jó, a vízvezetéket és csatornázást, de mi egyebet? Az utakat.Igen az utakat, vízvezetéket és a csatornázást. Öntözést, közegészségügyet, oktatást. Hasonlóan pórul járhatnak azok az antiszemiták, akik szerint a zsidók ártottak Magyarországnak, vagy a nemzeti kultúra és a tudomány fejlődésének.

Blogomban –a teljesség igénye nélkül- szeretném bemutatni néhány zsidó származású, NAGY MAGYAR EMBER életútját, akik a sportban, tudományban, művészetben alkottak maradandót. Okulásul a hálátlan utókornak!

A tizennyolcadik részben egyik a csapatban kétszeres olimpiai bajnoki címet szerző kardvívó, Petschauer Attila életrajza következzen:

Életpályája

Az 1928-as amszterdami és az 1932-es Los Angeles-i olimpiai bajnok kardcsapat tagja volt. Egyéniben Amszterdamban második, Los Angelesben pedig ötödik volt. Az Európa-bajnokságokon 1930-ban Liège-ben és 1931-ben Bécsben csapatbajnok volt, egyéniben 1926-ban Budapesten és 1930-ban Liège-ben második, 1925-ben Oostendében, 1929-ben Nápolyban és 1931-ben Bécsben harmadik volt.

A versenyzés befejezését követően újságíróként működött Az Est lapoknál. Népszerű figurája volt a két világháború közötti Budapestnek. Zsidó származása miatt 1942-ben munkaszolgálatra hívták be. Az ukrán Davidovka melletti táborban a táborparancsnok Cseh Kálmán, aki lovasként szintén részt vett az 1928-as olimpián, felismerte és rászabadította az őröket.Kárpáti Károly visszaemlékezése szerint az őrök felparancsolták egy fára, és vízzel locsolták. A víztől megfagyva röviddel ezután meghalt.

Emlékezete

Hámori Ottó: Egy kardforgató élete című könyve

Szabó István róla is mintázta A napfény íze című filmje hősét.

A kétszeres olimpiai bajnok Petschauer mind a húsz asszóját megnyerte az 1928-as amszterdami játékok csapatversenyében

Kora legzseniálisabb kardvívója, igazi virtuóz pengeművész volt, aki az 1928-as olimpia csapatversenyében mind a húsz asszóját megnyerte, de egyéniben a legfontosabbat elvesztette. Petschauer Attila így Amszterdamban egy-egy aranyat és ezüstöt nyert, majd a csapattal Los Angelesben is győzött, és 28 évesen lezárta a pályafutását. A fővárosi bohém művészvilág egyik népszerű alakja lett, a mai értelemben vett első celeb magyar sportoló; Szabó István az ő életét dolgozta fel A napfény íze című filmjében. Ám ebben nem lehetett „happy end”, mert a tragikus sorsú Petschauert 1943. január 20-án egy ukrajnai munkatáborban halálra kínozták.

Világverő kardozóink az 1924-es párizsi olimpia csapatversenyének döntőjében kellemetlen meglepetésre hajszálnyi különbséggel kikaptak az olaszoktól (a végeredmény 8:8 lett, de a mieink csak negyvenhat tust adtak, az ellenfél viszont ötvenet), s négy év múlva, Amszterdamban újra kiélezett összecsapást vívott egymással a két együttes az aranyéremért. Az utolsó asszó előtt hiába vezettünk 8:7-re, az ellenfélnek ezúttal is jobb volt a tusaránya, és Petschauer Attila úgy állt fel Renato Anselmi ellen, hogy ha 5-3-ra vagy értelemszerűen még nagyobb különbséggel kikap, akkor megint be kell érnünk az ezüsttel.
A magyar táborban többen elsápadnak, amikor versenyzőnk a kezdés előtt egyenesítgeti a kardját és a penge kettétörik, de Petschauer a sebtében kapott új kardjával is lekaszabolja 5-2-re a taljánt. „Odarohanunk Petschauerhez. Aki ahol éri, csókolja. Az izgalomtól elájul. Karjainkon tartjuk. Mikor magához tér, sír. Mindenki ünnepel, boldogan, fáradtan, kimerülten, de diadalittasan” – áll a Nemzeti Sport korabeli, 1928. augusztus 10-i tudósításában. S a csapat Benjáminjának, a mindössze 24 éves Petschauernek igazán kijár a gratuláció. A csapatverseny során húsz asszót vívott, és mind a húszat megnyerte!
Két nap múlva az egyéni verseny végén húsz győzelem és három vereség a statisztikája – akkoriban a selejtező, az elődöntő és a döntő is körmérkőzéses lebonyolítású volt –, amikor az első helyért a holtversenyt eldöntő csörtében Tersztyánszky Ödön ellen áll fel a pástra. S 5-2-re kikap. „Fáradt voltam, az előző meccsek kiszedtek belőlem mindent. De nem bánom. Örülök Tersztyánszky győzelmének, és készülök a következő olimpiára” – nyilatkozza Petschauer, s bár a visszaemlékezések szerint itthon a Magyar Vívószövetség díszvacsoráján szomorkodik az elszalasztott lehetőség miatt, mókamesterként maga is érti a tréfát. Legalábbis halvány mosoly jelenik meg az arcán, amikor a szalvétája alatt megpillantja az egyik barátja által száz darabban legyártott névjegykártyáját, s rajta azt: Petschauer Attila világbajnok-helyettes (igen, így, nem pedig olimpiaibajnok-helyettes).
Mindenki fényes jövőt jósol neki, hiszen a kardvívás akkoriban nem a sihederek sikereitől hangos, az ugyancsak tragikus sorsú Tersztyánszky is 38 évesen jutott fel a csúcsra. (Az I. világháborúban tüdőlövést kapott, az orosz hadifogságból megszökött, és a jobb karja sérülése miatt 32 évesen tanult meg ballal vívni. Egy évvel az olimpiai győzelme után motorkerékpár-balesetben vesztette életét. Egy előtte haladó szekérről egy asszony leugrott a kendőjéért, őt kikerülte, de fának csapódott.)
Négy év múlva a Los Angeles-i olimpián sokak szerint minden idők legerősebb magyar kardcsapata (benne Jekelfalussy-Piller György, Kabos Endre, Petschauer és már Gerevich Aladár is) állt fel a dobogó tetejére, és a vélekedést kétségkívül alátámasztja, hogy a négyes a döntőben ezúttal 9:2-re verte az örök rivális olaszokat. Az egyéniben három magyar végzett az első öt között: az arany a 33 éves Jekelfalussy-Pilleré lett, Kabos harmadikként zárt, Petschauer viszont most sem járt sikerrel, az ötödik helyen végzett. S kora legzseniálisabb vívója – mondhatjuk ezt azzal együtt, hogy egyéniben még magyar bajnokságot sem nyert; amelyen persze az olimpiánál is erősebb volt a mezőny –, a virtuóz pengeművész 28 évesen letette a kardot.
A gimnázium után öt félévet végzett el a jogakadémián, nyolc éven át egy bank alkalmazottja volt, mígnem az 1932-es olimpia előtt elbocsátották. Los Angelesben megpróbált beszállni a filmiparba, de nem járt sikerrel. Végül az Est Lapok munkatársa lett, az 1936-os berlini olimpiáról ő tudósított Kabos egyéni és a csapat győzelméről. Gyakran írt színikritikákat, és a fővárosi bohém művészvilág egyik népszerű alakja lett; mai értelemben őt tekinthetjük az első „celeb” magyar sportolónak.
A vérzivataros időkben, amelyek során 1938-tól az országgyűlés négy zsidótörvényt szavazott meg, azonban őt is utolérte a történelem.
Magyarország 1941-ben belépett a II. világháborúba, a katonaköteles zsidó férfiakat pedig fegyvertelen munkaszolgálatra kényszerítették. (A történeti hűség végett, 1940 nyaráig a zsidók fegyveres és fegyvertelen alakulatokban is teljesítettek szolgálatot, ezután viszont többnyire munkaszázadba hívták be őket, bár a fegyveres alkalmazásukat megtiltó törvényt csak 1942-ben hozták meg.)
Ugyan Petschauernek a Los Angeles-i olimpia után kapott Signum Laudis-kitüntetése mentességet biztosított volna, 1942-ben mégis berendelték őt is Nagykátára, az ország egyik legnagyobb munkaszolgálatos bevonulási központjába. (Mások mellett ide került Örkény István és Rejtő Jenő is, utóbbi szintén nem tért haza.) A parancsnok, az 1945-ben háborús bűnösként kivégzett Muray (Metzl) Lipót alezredes gúnyosan zavarta vissza a sorba a mentességére hivatkozó olimpiai bajnokot, majd pár hetes kiképzés után századával a keleti frontra vezényelte. Többeket az orosz aknamezőkre küldtek, hogy alattuk robbanjanak fel az aknák, büntetésképpen mindennaposak voltak a kikötések, a botozások és a hideg télben a meztelenre vetkőztetés.
Petschauer az ukrajnai Davidovkába került, ahol egykori sporttársa, az amszterdami olimpián lovas versenyzőként részt vett Cseh Kálmán alezredes volt a táborparancsnok. S döbbenetes, hogy 1943. január 20-án éppen ő küldte a halálba, amikor arra biztatta keretlegényeit, hogy kicsit „gúnyolják ki”. Mindezt a berlini olimpián birkózásban aranyérmes, 1996-ban elhunyt Kárpáti Károly visszaemlékezéséből tudhatjuk, aki maga is Davidovkára került:
„Az őrség – keretlegények – odakiáltottak Petschauernek: te olimpiai érmes vívó…, lássuk, tudsz-e fára mászni? A kemény hideg tél ellenére ráparancsoltak, hogy vetkőzzön le, és úgy másszon fel a fára. Majd az őrök megparancsolták neki, hogy kukorékoljon, miközben vízzel locsolták. Nem sokkal ezután a hidegtől halálra fagyott.”
Szabó István róla mintázta az 1999-ben elkészült A napfény íze című filmje, az Oscar-díjas Ralph Fiennes által alakított főszereplőjét. Sors (Sonnenschein) Ádám a filmvásznon megrázó módon hasonló körülmények között veszíti életét, mint Petschauer Attila.
2005. szeptember 16-án a Hampstead and Highgate Express című londoni lap internetes honlapján közölt hír szerint a Nagy-Britanniában élő, 74 esztendős Josef von Dombovary-Treuenberg báró, az olimpiai bajnok állítólagos unokatestvére olyan dokumentumokat kapott Ukrajnából, amelyek tanúsága szerint megtalálták Petschauer földi maradványait. Addig úgy tudták, tömegsírban nyugszik, így a hír komoly szenzációnak számított, ám két nap múlva kiderült, hogy hírlapi kacsáról van szó… Két évvel korábban Várlaki György, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének egykori alelnöke sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy Petschauert külön sírba temették el, s erre a mai napig nem találtak egyértelmű bizonyítékot.

Egyes történészek (többek között Ungváry Krisztián) cáfolják halálának körülményeit és véleményük szerint valójában szovjet hadikórházban lelte halálát, nem függetlenül a munkaszázadban szerzett sérülései miatt.

Történetünk szereplői közül a Berlinben egyéniben és csapatban is győztes Kabos Endre ugyancsak munkaszolgálatosként vesztette életét 1944-ben, a Margit híd felrobbantásakor. Az amszterdami csapattal aranyérmes Garay János a maunthauseni koncentrációs táborban halt meg.

1985-ben a Zsidó Hírességek Csarnoka tagjának választották.

Egy leszármazója, Dr. Richard Markowitz kezdeményezésére 1994 óta az USÁ-ban évente megrendezésre kerül a Petschauer Attila Emlékverseny, amely az Egyesült Államok egyik legrangosabb kardversenyének számít.

A Magyar Olimpiai Bizottság néhány évvel ezelőtt a Farkasréti temetőben obeliszket állított Petschauer, Kabos, Garay, valamint további három, ismeretlen helyen nyugvó olimpiai bajnokunk, az ugyancsak vívó Berty László és Gerde Oszkár, illetve a vízilabdázó Barta István emlékére.

Forrás:

MNO

Wikipédia