Szálinger Balázs: Rendszerváltás 2. 0

 Az alattunk rohadó dolog éltet.

Nem értem a ti logikátokat.

Nem értem a kilégzéseteket,

Hogy is lehet egyazon levegőből

Kikalapálni egy ilyen öreg

Párát, és az mért marad üvegen?

Azt mondtátok, enyém lesz az üveggyár.

Láttam fotókon: lelkesedtetek.

Láttam fotókon: összetörtetek.

Fél füllel már hallottam, hogy citáltok

Engemet, a tízéves gyereket,

És azt mondtátok: enyém a jövő,

Értem lelkesedtek és törtök össze.

És most nem értem az öreg beszédet,

Hogy verhet ez ma is hullámokat

Az üvegtáblán, ami képtelen

Alólatok kiúszni, mert ti úsztok;

Első vagyok, aki meg tudja tenni,

Hogy ne értse, mit magatokkal hoztok.

Az urbánus az egy városlakó?

A népi az egy ornamentika?

Kezetekben szitokszó lett a város?

Kezetekben szitokszó lett a nép?

Megszabtátok, hány állítmány a mondat?

Megmondtátok, mit gondoljon a vers?

Nem te voltál? Akkor te? Vagy te sem?

És te mit tettél? Nyakkendőt kötöttél?

És te tartottad a nyakad? Te nézted?

Hogy lett a nyugatból újra enyészet?

Megmondod, hogy melyik mozdulatod

Gondolt rám, és mi volt a gondolat?

Átírtad a törvényt? Te újat írtál?

Többség, kisebbség voltál, abból éltél?

Nagyobb akartál lenni a nagyobbnál,

Ezért írtál a hazádról? Nocsak.

Megmondod, hogy melyik mozdulatod

Gondolt rám, és mi volt a gondolat?

Hiba volt, hogy nem szóltam, de ütött,

Ütött egyet rajtam is az idő:

Öszülök – amit ti nem mertetek.

Szálanként őszülök. Tudjátok-e,

Milyen érzés a rend szerint haladni,

És nem tapadni, tapadni, tapadni?

Kineveztetek folytonos jelennek

Néhány évtizedet – de ez a múlt,

Éppen ez ellen szálltatok a síkra.

Zászlótokon az én gyerekkori

Fotóm volt! És hosszú lett a triumphus,

És én felnőttem az ünnep alatt,

És most kérem: öregedjetek hozzá

Halottaitokhoz, akik nemes

Háborúban álltak tiveletek;

Tudjátok meg: őket éltetitek,

S nem élnének, ha ti elhallgatnátok.

Megbecsülnénk titeket mint kiváló,

Bölcs és győztes és komoly katonákat.