Weöres Sándor: Majomország

Ady Endre: Üdvözlet a győzőnek

Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön,
Ki, íme, száguldani akar.

Baljóslatú, bús nép a magyar,
Forradalomban élt s ránk hozták
Gyógyítónak a Háborút, a Rémet
Sírjukban is megátkozott gazok.

Tompán zúgnak a kaszárnyáink,
Óh, mennyi vérrel emlékezők,
Óh, szörnyű, gyászoló kripták,
Ravatal előttetek, ravatal.

Mi voltunk a földnek bolondja,
Elhasznált, szegény magyarok,
És most jöjjetek, győztesek:
Üdvözlet a győzőnek.

„Mert mit kaptunk mi a rómaiaktól?” kérdezi a megszálló rómaiak ellen szervezkedő zsidó ellenálló a Monty Python klasszikus filmvígjátékában, a Brian életében. A különböző frakciók képviselői pedig zavartan válaszolnak: a vízvezetéket. Igen, a vízvezetéket, de azon kívül? A csatornázást. Na jó, a vízvezetéket és csatornázást, de mi egyebet? Az utakat.Igen az utakat, vízvezetéket és a csatornázást. Öntözést, közegészségügyet, oktatást. Hasonlóan pórul járhatnak azok az antiszemiták, akik szerint a zsidók ártottak Magyarországnak, vagy a nemzeti kultúra és a tudomány fejlődésének.

Blogomban –a teljesség igénye nélkül- szeretném bemutatni néhány zsidó származású, NAGY MAGYAR EMBER életútját, akik a sportban, tudományban, művészetben alkottak maradandót. Okulásul a hálátlan utókornak!

A nyolcadik részben a nyolcadik magyar Nobel-díjas fizikus, Gábor Dénes életrajza következzen:

Gábor Dénes (Dennis Gabor, született Günszberg Dénes; Budapest, Terézváros, 1900. június 5. – London, 1979. február 9.) Nobel-díjas fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök, a holográfia feltalálója.

Budapest Terézváros városrészében született. Családja izraelita vallású volt. Édesapja, Günszberg Bernát, a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaságnál (MÁK Rt.) dolgozott főkönyvelőként, majd cégvezetőként, végül igazgatói rangban, 1928-ig. Édesanyja Jakobovits Adél. A szülők 1899-ben kötöttek házasságot, s 3 gyermekük született: Dénes (1900), György (1901), Endre (1903). Az apa 1902. március 8-án fiaival együtt engedélyt kapott, hogy családnevüket „Gábor”-ra változtassák.

Elemi iskolai tanulmányait a Szemere utcai községi elemi népiskolában (1906-1910), a középiskolát a Budapesti V. ker. Markó utcai Magyar Királyi Állami Főreáliskolában (1910-1918) végezte. 1911. november 14-én kelt az Aeroplán körhinta szabadalmi leírása (a bejelentés napja: 1910. október 8.). Mindössze 14 éves volt, amikor beleszeretett a fizikába. Figyelme rögtön az atomok világa, az elektronok viselkedése felé fordult. Ezek megfigyelésének vágya évtizedekkel később is motiválta, midőn az elektronmikroszkóp tökéletesítésével foglalkozott. 1918. március 6-án érettségizett. 1918. március 15-én behívták katonának, az észak-itáliai fegyverszünet után tért haza. Ehhez kapcsolódik olasz nyelvtanulása, mely negyedik nyelvismerete lett. A korai természettudományos és műszaki érdeklődés adta az indíttatást műegyetemi tanulmányainak megkezdéséhez 1918-ban. A stúdiumot a gépészmérnöki szakon kezdte, majd 1920-tól Berlinben a charlottenburgi kerületben levő műszaki főiskolán elektromérnöki ágon folytatta. 1919. május 24-én áttért az evangélikus vallásra. Mély matematikai ismereteinek alapjait olyan neves szakemberektől sajátíthatta el, mint Fejér Lipót, Kürschák József és Rados Gusztáv. Kortársai, barátai, vitapartnerei közé tartozott Neumann János, Szilárd Leó és Wigner Jenő is.  Itt rendszeresen látogatta a tudományegyetem előadásait, többek között Einstein szemináriumát, mely Szilárd Leó kezdeményezésére jött létre, és aki az előadásokra meghívta Wigner Jenőt, Neumann Jánost és Gábor Dénest. Később a magyar baráti kör Polányi Mihállyal, Kösztler Artúrral bővült. 1921. június 24-én tette le első szigorlatát a Műegyetemen.

1924-ben szerezte meg az elektromérnöki diplomát Berlinben. Huszonnégy éves korában már széles körű műszaki és tudományos ismeretekkel rendelkezett. A kettős képzés hatására mélyen és kitéphetetlenül gyökeret eresztett az az elméletet és gyakorlatot összekötő mérnöki szemlélet, amely egész életművében átfogóan és következetesen érvényesült.

Első munkahelye Németországban egy magasfeszültségű távvezetékek tervezésével foglalkozó kutatóintézet lett. Pályája kezdetén a nagy teljesítményű, nagyfeszültségű villamos távvezetékekben létrejövő tranziens jelenségekkel, majd az ún. vándorhullámok megfigyelésére szolgáló katódsugár oszcillográfokkal foglalkozott. Ez vezette őt a katódsugár oszcillográfok működésének alapjául szolgáló elektronoptika tanulmányozásához, majd később ebből sarjadt az érdeklődése az elektronsugaras berendezések, előbb oszcillográfok, majd az elektronmikroszkóp, végül a televíziós képcsövek problémái iránt. 1927-ben (már a Siemens-Halske cég alkalmazásában) doktori értekezését a katódcsőről írta.

 1932-től kezdett foglalkozni a plazmajelenségek elméletével. A plazmák, vagyis az erősen ionizált, villamos szempontból csaknem semleges gázok elméletének tanulmányozása Gábor Dénest a feltárt effektusok gyakorlati hasznosítására, a plazmalámpa megalkotására ösztönözte. A plazmalámpát 1934-35-ben a Tungsram vezetőségével történt megállapodás alapján annak kutatólaboratóriumában – Budicsevits Andor segítségével – próbálta megvalósítani. A sikeres laboratóriumi munkák ellenére a lámpák magyarországi gyártására nem került sor. Az Egyesült Izzó nem kívánta megvásárolni Gábor szabadalmát.

1936. augusztus 8-án feleségül vette Marjorie Louise Butlert, akivel haláláig harmonikus házasságban élt, gyermekük nem született. 1937-ben Angliába települt. Ezt követően tizennégy esztendőn át a Thomson-Houston Társaság kísérleti laboratóriumában dolgozott. Fő munkaterülete az elektronoptika volt. A cég kutatólaboratóriumában kezdett foglalkozni a híradástechnikai információelmélet kérdéseivel is. Kiváló invenciózussága, a fogalmak egymáshoz kapcsolásának készsége vezette oda, hogy két látszólag egészen különböző diszciplina: az elektronsugaraknak az elektronmikroszkóp javítását célzó tanulmányozása és az információelmélet művelése során szerzett tapasztalatait ötvözze. Az elektronoptikai leképezés tudományos vizsgálata vezette a holográfia feltalálásához. Felismerte, hogy a tökéletes leképezéshez a tárgyról visszavert hullámok valamennyi információját fel kell használni. Nemcsak a hullámintenzitást – mint azt a hagyományos eszközök teszik -, hanem a hullám fázisát és amplitudóját is. Ha ez megvalósul, akkor a tárgyról teljes(holo) és térbeli(graf) kép nyerhető. Az optikai holográfia elméletét Gábor Dénes 1946 és 1951 között dolgozta ki. A munka befejezését a „Mikroszkópia hullámfront-rekonstrukcióval II.” c. tanulmánya jelezte.

Ezt követően az intézmény egyik vezetője, nyugdíjazásától haláláig tanácsadója maradt.

A holográfia szélesebb körű elterjedéséhez ún. koherens fényforrás kidolgozására volt szükség. Ez a fordulat 1962-ben a lézer felfedezésével következett be, majd a lézertechnika és a holográfia egyesítése tette lehetővé a lézerhologramok készítését. Gábor Dénes ezekben a munkákban is alkotó módon vállalt részt és hozzájárult ahhoz, hogy a szövegtárolás, a betű- és alakzatfelismerés, valamint az asszociatív információtárolás területén új perspektívák nyíljanak.

Az ötvenes és a hatvanas években folytatta elektronoptikai kutatótevékenységét, és ismét foglalkozott a plazmaelmélettel. Nagy érdeklődéssel foglalkozott a tv-képcső fejlesztésével is. Olyan lapos képcsövet konstruált, amelyben a többszörösen megtört elektronsugár útjának zömét a képernyővel párhuzamos síkban teszi meg.

Szakmai-tudományos munkásságának, különösen a holográfia feltalálásának legmagasabb rangú elismerését az 1971-ben átnyújtott Nobel-díj fémjelezte.

Gábor Dénes munkásságára, életére azonban az is jellemző, hogy kiemelkedő szakmai sikerei csúcspontján továbblépett az emberiség világproblémáihoz. A hatvanas évektől kezdve figyelmét mindinkább az emberiség élete, jövője kötötte le. Ezt jelzik olyan művei mint „A jövő feltalálása” (1963), „Tudományos, műszaki és társadalmi újítások” (1970), „Az érett társadalom” (1972), valamint az a munka, amelyet a Római Klub keretében vállalt. „Most már hosszú évek óta – 15 éve – kettős életet élek: fizikus vagyok és feltaláló. Ez az egyik életem, a másik pedig: szociális író vagyok. Régen rájöttem arra, hogy nagyon nagy veszedelemben van a mi kultúránk…” vallotta 1972-ben, egy budapesti tévériportban.

Nézete szerint a tudománynak szembe kell nézni két nagy problémával. „Az egyik előrejelzési probléma: meddig folytatódhat a dolog úgy tovább, ahogyan most folyik. A másik feltalálási probléma: hogyan előzhetjük meg a katasztrófát.”

A válaszok kutatásában is hatalmas részt vállalt magára. A világhelyzet átfogó felmérésének eredményeit az Umberto Colombo professzorral közösen kidolgozott jelentésben tette közzé, „A hulladékkorszak után” (1976) címmel, mint a Római Klub 4. számú jelentését. E mű fontos mérföldkő annak emberiség méretű tudatosításában, hogy a pazarlás, a rablógazdálkodás kora végérvényesen lejárt. A világ új gazdálkodási módot és új gondolkodási módot követel. Nagy feltalálónkat élete végéig foglalkoztatta a hatalmas történelmi kérdés, az emberiség jövőjének feltalálása. Örökségének talán még kevésbé értékelt, de különösen értékes része az a gondolat, hogy a jövő feltalálásának magában kell foglalnia az informatika jövőjének feltalálását, az információ és a kommunikáció globális problémakörét.

Gábor Dénes, a mérnök, a tudós, a szociális gondolkodó életműve nagyszerűen példázza a kiemelkedő szakember és a felismerései, tudása alapján felelősséget vállaló közéleti ember teljességre törő életét. A valóság gyakorlati problémái vezették az egyre mélyebb felfedezések felé, és az új ismereteket a gyakorlatban akarta és tudta hasznosítani.

Szülőföldjétől messzire került, de azt mindenkor büszkén vállalta. A Magyar Tudományos Akadémia meghívására kétévenként hazalátogatott Budapestre. Bár világpolgárnak vallotta magát, Magyarországhoz való kötődése sohasem halványult el, mindig szívesen látta a magyar fiatalokat tanszékén. Társaságban széles műveltségű, szellemes társalgó volt, szerette és gyakran önfeledten énekelte a magyar nótákat. A gyökérszálak, amelyek a szülőhazához kötötték, sohasem szakadtak el.

"A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni!"

                                                Gábor Dénes

A magyar katonák is szörnyűségeket műveltek

Christian Hartmann német történész a keleti fronton elkövetett háborús bűnökről

A Don mentén felsorakozott, majd az 1943. januári szovjet áttörés nyomán megsemmisített 2. magyar hadsereg mellett a Horthy-hadvezetés kihajszolt egy másik, 90 ezer fős haderőt is a náci frontvonal mögötti megszállt területekre, rendfenntartó, pacifikáló feladatokkal. Ez a sereg partizánvadászat címén terrorizálta a lakosságot, sőt tömeggyilkosságokat is elkövetett, ám bűntetteiket mostanában – nemegyszer indulatos viták közepette – eltérően ítélik meg a hazai történészek. Christian Hartmann német hadtörténészt, a szovjet–német háború szakavatott kutatóját arról kérdeztük: mire jutott e részleteiben messze nem ismert háborús mellékfront vizsgálatában.

Egyre csak nőnek a szovjet–német háború veszteséglistájáról közétett becslések. Az ön számai?

− Irtózatosan magasak a szovjet veszteségek. A németek indította agresszív, megsemmisítő háború már önmagában véve nagyszámú áldozattal járt, de nem szabad szem elől téveszteni: a Szovjetunió is bűnös rezsim volt, kivette részét a háborús aljasságokból. Mindemellett a huszadik század történelmében, s azon túl is, ez a háború járt a legnagyobb vérveszteséggel. Szovjet oldalon hozzávetőlegesen 26,6 millióan haltak meg, ebből 11,4 millió volt a katona, közülük mintegy hárommillióan német hadifogságban vesztették életüket. A német megszállás civil áldozatainak száma 15,2 millió, csupán a Leningrád köré vont német blokádban egymillióan vesztek oda. De a németek is súlyos árat fizettek: mintegy 5,3 millió katona esett el a háborúban, fele a keleti fronton. Rajtuk kívül még legalább 1,4 millió német polgár is meghalt a hadműveletek, a bombázások, a szovjet megszállás és az üldöztetések következményeként.

− Arra is vannak adatai, hány ember haláláért felelősek a tengelyhatalmakkal szövetséges csatlósállamok katonái?160

− Nehéz megkülönböztetni az egyes hadseregek bűnrészességét. Annyi azonban tény, a román hadsereg volt messze a legkegyetlenebb; ez különösen megmutatkozott abban, hogy elképesztő brutalitással bántak a szovjet zsidókkal. A magyar katonákról úgy tudni, nem voltak olyan kegyetlenek, mint a románok, de ők is szörnyűségeket műveltek. Az olaszokról keveset tudunk, csak rövid ideig, 1942-ben harcoltak a keleti fronton. Leginkább a finnek tartották magukat a hadviselés nemzetközi szabályaihoz. Még rabbik is szolgáltak a finn hadseregben, zsidó katonáik a többiekkel azonos elbánásban részesültek.

− Az imént utalt rá, hogy a megszálló magyar hadsereg könyörtelenül lépett fel a polgári lakossággal szemben. A korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy települések sorát dúlták fel, terrorizálták a békés lakosságot, öregeket, nőket, gyerekeket lőttek agyon, megbecstelenítették a nőket, sőt bestiális gyilkosságoktól sem riadtak vissza. Hitler propagandaminisztere, Joseph Goebbels is tett bejegyzést naplójában a magyarok kegyetlenkedéseiről, Ukrajnában pedig a túlélők úgy mondták: a magyarok még a németeken is túltettek. Visszaigazolják kutatásai ezeket az állításokat?

− Általánosságban megállapítható, a németek, csakúgy, mint a magyarok agresszívek voltak. Minél távolabb állomásoztak a katonák a frontvonal mögött, az úgynevezett hátországban, úgy nőtt a háborús bűnök elkövetésének lehetősége. A tömeges bűntettek terepe a megszállt terület volt. Minél tovább tartott a megszállás, annál nyilvánvalóbbá váltak a hódítók politikai céljai. De eltért egymástól a német és a magyar magatartás is: míg a németek módszeresek és kiszámíthatóak voltak, addig a magyar megszállást – német irányítással – jórészt egyedi akciók jellemezték. Igaz, a magyar hadsereg is hierarchikus rendben, parancsszóra cselekedett, ám az alakulatok döntően önhatalmúan viselkedtek. A magyarok háborús bűntettei nemegyszer a német katonákat is haragra gerjesztették.

− Krausz Tamás történész és Varga Mária Éva levéltáros A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című, tavaly megjelent kötetükben az orosz levéltárakból származó dokumentumok sokságát publikálta a Horthy-hadsereg rémtetteiről, s ezek alapján állítják: a magyarok óhatatlanul belesodródtak a náci népirtásba. Más történészek védik a Horthy-mundér becsületét, kétségbe vonják a dokumentumok és a túlélő áldozatok vallomásainak hitelességét, úgymond azok a sztálini NKVD hamisítványai. Állást tud foglalni ebben a vitában?

− Szerintem hitelt érdemlőek a dokumentumok. A magyar katonák sok olyan eseményben vettek részt, amelyek során népirtás történt. Kérdés azonban, hogyan általánosíthatjuk ezeket az akciókat? Kutatásaim során arra jutottam, részvételük a genocídiumban jóval nagyobb volt a hátországban, mint a front közvetlen környékén. Mi már sok éve vitázunk e témáról, de nehéz pontos számokat kimutatni, e feladat a jövő történészeire marad. Úgy gondolom, a kegyetlenkedések egyik legfőbb mozgatórugója a katonák körében uralkodó féktelen antiszemitizmus volt. Példaként említhetem Zsolt Béla Kilenc koffer című életrajzi könyvét, amelyben a leírja a magyar fegyveres alakulatok mellé kényszerített munkaszolgálatosok élményeit az antiszemitizmusról, a fajgyűlöletről és a mindennapi kegyetlen bánásmódról.

− A magyar történészek sem tagadják, történtek atrocitások, de azokat a partizánháborúval magyarázzák. Mint mondják, a szovjet irreguláris erők – náci szóhasználattal banditák – felrúgtak minden civilizált hadijogot, s hozzáteszik: a megszálló magyar katonaság civilekkel szembeni „túlkapásai” is annak tulajdoníthatók, hogy a lakosság segítette a partizánokat, vagy legalábbis a „banditák” túszul ejtették őket.

− A partizán-hadviselés tagadhatatlanul radikalizálta a megszállási politikát. A szovjet partizánok – a bűnös rendszer részeként – nem tartották be az idevonatkozó nemzetközi törvényeket, ugyanakkor akadtak olyan egységek is, amelyek nem működtek együtt Moszkvával. Másfelől viszont a partizáncsapatok joggal szálltak szembe a megszállókkal, akik alsóbbrendűként kezelték a lakosságot és a legtöbb esetben halált, elnyomást hoztak rá. Ilyen belső függőségi viszonyok miatt nehéz általános véleményt alkotni – írtam e bonyolult kérdésről a Barbarossa hadművelet című monográfiámban is. Úgy gondolom, a könyörtelen partizán-hadviselés a náci Németország és a vele szövetségesek agressziójának következménye, egyúttal ez következett a Wehrmacht és a magyar hadsereg mentalitásából is.

− Németek, románok, magyarok... végül is mindegy. Hogyan válhat egy földművesből, sarki fűszeresből, vagy tanárból lett katona bestiális gyilkossá? Milyen stációkon ment át Hans vagy János, amíg erkölcsi aggályok nélkül gyilkolt?

− Régóta vitatott dilemmáról van szó. Ezek az emberek nem mindig cselekedtek gyilkosként, de azzá válhattak, s a dolgok itt dőlnek el. Átalakulásukban azok a struktúrák a meghatározóak, amelyekben cselekedtek. Vagyis a rezsim jellege, a hadsereg, a háború hármas rendszere adta meg a brutális akciók keretét. Nem véletlen, hogy a háború után már nem ismétlődtek meg hasonló bűncselekmények. Hangsúlyozom, ez nem vád: ilyen helyzetben legtöbbünkkel ugyanez megeshet.

− E genocídiumvitákban azt is mondják, hogy Hitler és náci bűntársai szabták meg a Szovjetunió elleni totális háború menetét. Vagyis az akkori magyar vezetőket, mindenekelőtt Horthy Miklós kormányzót nem terheli felelősség: nem adtak parancsot a népirtásra. Mi több, Sztálin sem akarta, hogy a nürnbergi háborús bűnösök bírósága elé citálják Horthyt. Mit gondol erről?

− Hitler és Horthy között kétségtelenül nagyok a különbségek. Ám a Horthy-rezsim úgy döntött, felsorakozik a németek szövetségesei mellé, s ez a lényeg. Ebből következik, a magyar állam, csakúgy, mint a többi csatlós állam, szintén háborús bűnös. A magyarok léphettek volna másképp is. Példa erre Finnország: katonái jószerével nem követtek el bűnöket a szovjetekkel szemben.

− A háborús bűnök sorában felemlegetik, hogy a vörös hadsereg éppen olyan kegyetlen volt, mint a Wehrmacht. Budapest elfoglalása után – éppen úgy, mint Berlinben – a szovjet katonák fosztogattak, tömegesen erőszakolták meg a nőket. Mit gondol, ez egyfajta felülről jóváhagyott bosszú volt? Lehet egyenlőséget tenni a sztálini terror és a náci barbarizmus közé?

− Bizonyos, hogy a szovjet katonákban munkált a bosszú érzése, volt is ennek jogos alapja, amely aztán felszínre tört a magyarországi, de különösen németországi benyomulásuk során. Másrészt a tömeges nemi erőszakban kifejezésre jut a sztálini rezsim kegyetlen, bűnös jellege is. Kelet-Közép-Európa és Kelet-Németország meghódítása, megszállása során egymásba fonódtak a különböző motivációk. Aztán azt se feledjük: a rendszer saját polgárait is bántalmazta, deportálta, száműzetésbe kényszerítette, s ennek a lengyelek, finnek, de főként a balti népek is áldozatul estek. A német hadifoglyok mintegy 30 százaléka belehalt a szovjet fogságba.

− Mi magyarok gyakorta mondjuk, hogy a társadalom még mindig képtelen reálisan szembenézni a huszadik század történéseivel, beleértve a kommunizmus bűneit is. Ebben szerepet játszott, hogy a szocializmus évtizedei alatt eltitkolták a valóságot: nem volt szabad beszélni a háború rémtetteiről, hogy az ne zavarja a „megbonthatatlan” szovjet–magyar barátságot. Amennyire tudom, a német közvélemény hosszú és keserves vitákon ment keresztül, amíg leszámolt a náci múlttal. Mi erről a véleménye?

− Ez nagyon fontos kérdés. 1945 után Németország története másképp alakult, mint a magyaroké. Németország megosztott nemzet lett; a történetírás, a történészszakma Nyugaton teljesen másként fejlődhetett, mint Kelet-Németországban. Az NDK és Magyarország mozgásterét e tekintetben is meghatározta a Szovjetunióhoz fűződő baráti viszony, ami azt jelentette, hogy számos problémát a szőnyeg alá söpörtek. Így a szocialista Németország soha nem érezte kötelességének, hogy felelősséget vállaljon a holokausztért, soha nem fogadta el zsidóellenes bűnként a holokausztot. Mi Nyugat-Németországban nagy szakértelemre, tapasztalatra tettünk szert, ahogy múltunk feltárásában vizsgáltuk-kutattuk az 1935-től 1945-ig tartó időszakot. Csak remélni és tanácsolni tudom azt az alaposságot, tisztaságot és akadémiai precizitást, amelyre hosszú folyamat után szert tettünk. A kelet-európai társadalmaknak is képessé kell majd erre válniuk az 1945 előtti és utáni múltfeltárásuk során. Nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy e folyamat keservesnek bizonyulhat. Mégis meg kell tenni, ha meg akarjuk érteni és haladni a múltat, s új világot akarunk létrehozni, amely élesen szemben áll a múlt történéseivel.

Névjegy

Christian Hartmann A közelmúlt és korunk történelmével foglalkozó müncheni Institut für Zeitgeschichte vezető munkatársa, a Bundeswehr Egyetem vezérkari akadémiájának tanára. Az 54 éves hadtörténész számos tudományos munka szerzője. Barbarossa hadművelet címmel nemrég jelent meg a Szovjetunió lerohanását elemző monográfiája.

Ebben Hitler totális háborújának részletein túl annak máig ható következményeit is elemzi. Mint megállapítja, az őrült terv nemcsak a Harmadik Birodalom bukását pecsételte meg, hanem ez volt Kelet-Közép-Európa szovjet megszállásának kiindulópontja, így vált lehetővé, hogy 1945 után a Szovjetunió szuperhatalommá emelkedjen. Rendszeresen publikál a német sajtóban, neve szakértőként szerepel több háborús film, köztük A bukás, a Sophie Scholl vagy az Ellenség a kapuknál stáblistáján.

Infó: A cikk eredeti változata a 2014.01.11-i Népszabadságban olvasható.

ADY ENDRE: IMÁDSÁG HÁBORÚ UTÁN

Uram, háborúból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szivem
S nincs ami nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szivemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.

Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látni valójuk,
Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam,
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.

Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Barangol és zúg, zúg az őszi szél.
Csörögnek a fák száraz lombjai,
Mint rab kezén a megrázott bilincs.
Hallgass, zugó szél, hadd beszéljek én!
Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak,
Mint nősirást az égiháború.
Egy nemzet és két ország hallja meg,
Mi bennem eddig titkon forra csak,
S amit keblemből mostan kiröpítek,
Mint a volkán az égő köveket.
Az forra bennem, az fájt énnekem,
Hogy egy nemzetnek két országa van, hogy
E kétországos nemzet a magyar!
Ez tette lelkem pusztává, a bánat
Pusztájává, hol egy tigris lakik:
A vérszemű, a lángszemű harag.
Oh e vadállat hányszor verte el
Magányos éjim csendét, amidőn
Besüvöltötte puszta lelkemet! -
Mely ördög súgta, hogy kettészakadjunk,
Hogy szétrepesszük a szent levelet,
Mit diadalmas őseink írának,
Szivök vérébe mártván kardjokat?
Kettészakadtunk, és a szép levélből
Rongyok levének, miket elsodort
És sárba dobott a századok viharja.
Lábbal tiportak bennünket. Könyűket
És jajkiáltást küldöttünk az égbe,
De panaszunkat az be nem fogadta.
A rabszolgákat nem hallgatja az meg,
Mert aki jármot hágy nyakába tenni.
Méltó reá, hogy azt hurcolja is,
Míg össze nem dől a korbács alatt.
Tartottunk volna össze: a világ most
Tudná hirünket, nem volnánk kizárva
A templomból, hol a nagy nemzeteknek
A tisztelet tömjénét égetik.
Tartottunk volna össze, nem törölnénk
Szemünkből annyi fájdalmas könyűt,
Midőn forgatjuk reszkető kezünkkel
Történetünknek sötét lapjait.
A porszemet, mely csak magában áll,
Elfúja egy kis szellő, egy lehellet;
De hogyha összeolvad, összenő, ha
A porszemekből szikla alakúl:
A fergeteg sem ingathatja meg!
Fontoljuk ezt meg, elvált magyarok,
Amit mondtam, nem új, de szent igaz.
Az események romboló szele
Nem fú jelenleg, és a porszemek
Nyugton hevernek biztos helyökön;
De ha föltámad a szél, mielőtt
Eggyé olvadnánk, el-szétszór örökre
A nagy világnak minden részibe,
És soha többé meg nem leljük egymást.
Iparkodjunk. A század viselős,
Születni fognak nagyszerű napok,
Élet-halálnak vészes napjai.
Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen
Az eljövendő óriásokat.
Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást,
Tartsuk meg azt, oh édes nemzetem!
Ki legelőször nyujtja ki kezét,
Azé legyen a hála s a dicsőség;
S ki elfogadni azt vonakodik?
Annak porára szálljon minden átok,
Melyet sirunkra majd virág helyett
Ültetni fognak maradékaink,
Kiket örökre megnyomoritánk!

Koltó, 1846. október 26.

Petőfi Sándor: A szabadsághoz

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!
Oly sokáig vártunk rád epedve,
Annyi éjen által, mint kisértet,
Bolygott lelkünk a világban érted.

Kerestünk mi égen-földön téged
Egyetlenegy igaz istenséget,
Te vagy örök, a többi mind bálvány,
Mely leroskad, egy ideig állván.

S mégis mégis számkivetve voltál,
Mint a gyilkos Kain bujdokoltál,
Szent nevedet bitóra szögezték,
Érkezésedet hóhérok lesték.

Megszünt végre hosszu bujdosásod,
Sírba esett, ki neked sírt ásott,
Bevezettünk, s uralkodás végett
Elfoglaltad a királyi széket.

Te vagy a mi törvényes királyunk,
Trónusodnál ünnepelve állunk,
Körülötted miljom s miljom fáklya,
Meggyúlt szíveink lobogó lángja.

Oh tekints ránk, fönséges szabadság!
Vess reánk egy éltető pillantást,
Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól,
Szaporodjék szemed sugarától.

De, szabadság, mért halvány az orcád?
Szenvedésid emléke szállt hozzád?
Vagy nem tettünk még eleget érted?
Koronádat a jövőtül félted?

Ne félj semmit, megvédünk… csak egy szót,
Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód,
S lesz sereged ezer és ezernyi,
Kész meghalni vagy diadalt nyerni!

S ha elesnénk egy szálig mindnyájan,
Feljövünk a sírbul éjféltájban,
S győztes ellenségednek megint kell
Küzdeni… kisértő lelkeinkkel!

(Pest, 1848. március 27-e előtt.)

„Mert mit kaptunk mi a rómaiaktól?” kérdezi a megszálló rómaiak ellen szervezkedő zsidó ellenálló a Monty Python klasszikus filmvígjátékában, a Brian életében. A különböző frakciók képviselői pedig zavartan válaszolnak: a vízvezetéket. Igen, a vízvezetéket, de azon kívül? A csatornázást. Na jó, a vízvezetéket és csatornázást, de mi egyebet? Az utakat.Igen az utakat, vízvezetéket és a csatornázást. Öntözést, közegészségügyet, oktatást. Hasonlóan pórul járhatnak azok az antiszemiták, akik szerint a zsidók ártottak Magyarországnak, vagy a nemzeti kultúra és a tudomány fejlődésének.

Blogomban –a teljesség igénye nélkül- szeretném bemutatni néhány zsidó származású, NAGY MAGYAR EMBER életútját, akik a sportban, tudományban, művészetben alkottak maradandót. Okulásul a hálátlan utókornak!

A hetedik részben egyik legnagyobb kortárs írónk, Moldova György következzen, aki a mai nap ünnepli 80. születésnapját:

Moldova György

Moldova György, Reif (Budapest, 1934. március 12. –) Kossuth-díjas, Prima Primissima díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A legolvasottabb kortárs magyar író. Legfőképpen a riport és a szatíra műfajában alkot.

Élete

Eredeti neve Reif György, Reif Sándor és Berkovics Mária zsidó származású gyermeke. A „Moldova” nevet 1955-ben választotta magának, mikor első írása nyomtatásban megjelent. A nyilas uralom alatt 1944. november 29-én Vajna Gábor belügyminiszter rendelete a budapesti gettó felállításáról rendelkezett, ezért családjával együtt a budapesti gettóba deportálták, ott élte meg a háború végét. A Színművészeti Főiskola dramaturgia szakára járt négy évet, többek között Csurka Istvánnal egy évfolyamba. A főiskola után fizikai munkát (kazánszerelő) végzett, valamint tanulmányait is megszakította több hónapra a komlói szénbányában végzett munkával.

Filmírással hosszabb ideig foglalkozott, ennek eredménye volt többek között az 1959-ben megjelent „Szerelemcsütörtök”. Zenés bohózatát, a „Légy szíves Jeromos”-t 1962-ben vitték színre a Petőfi Színházban.

Novellái 1955 óta jelennek meg irodalmi folyóiratokban, antológiákban. Több mint 70 könyv szerzője, az „Idegen bajnok” 1963-ban jelent meg; irodalmi élete csúcsának a „Negyven prédikátor” (1973) és a „Ha jönne az angyal…” (1998) regényeit tartja. Saját véleménye szerint: „Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen.”.

1989 óta a Hócipőben is több alkalommal jelentkezett sorozataival.

1990-től három évig a Magyar Hírlap külső munkatársa volt, hetente jelentek meg írásai.

Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, „mindennapi hősök” szerepeltetése. Fontos szerepe volt a világháború utáni magyar szociográfia megteremtésében (Magyarország felfedezése-sorozat), valós problémákkal foglalkozó riportkönyvei országosan ismertté tették nevét (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott…, A szent tehén).

2007-ben az URBIS kiadó megkezdte az "Életműsorozat" kiadását.

Politikai megnyilvánulásai

Moldova György Kádár János híve maradt a rendszerváltás után is, külön életrajzi kötetet is írt róla, egyedülállónak, zseninek nevezte. A Kádár-korszakot Magyarország legjobb huszadik századik korszakának tartja. Kádár bűneit hevesen tagadta, véleménye szerint, akit kivégeztek 1956-os forradalom után, azt mind jogosan tették. A Kádár születésének századik évfordulójára készült Kádár-mellszobrot is Moldova leplezte le, ahol „proletárszentnek” nevezte az egykori pártelnököt. 2012-ben bemutatott riportkönyvének is Kádár a témája, amely Kádár János sírjával foglalkozik.

A Digitális Irodalmi Akadémia honlapján található bibliográfia szerint 1990 és 2010 között 67 könyvet (71 kötetet) adtak ki Moldovától. Évente átlagosan több mint hármat. A rendszerváltás előtt feleennyit sem. Összes könyvei, riportjai száma meghaladják a 100-at, eladott példányszámban valamennyi kortárs magyar író közül a legolvasottabb.

Moldova egyik maximája szerint "a hatalom által felajánlott kitüntetéseket személyes sértésnek kell tekinteni". Moldovát a rendszerváltás után is érte annyi sérelem, mint előtte. Díjakból származó bevételei nem csökkentek. 2010-ben megkapta Prima Primissima díjat. (Orbán Viktor abban a levelében, melyben a díjához gratulált, "a nemzeti szellem megtestesítőjének" nevezte őt.)

Moldova életműve a rendszerváltás után protesztirodalommá egyszerűsödött le.

Jelentős szatírája, Az Abortusz-szigetek, mely a két rendszer határvonalán született, lezárja a jövőhorizontot: a szocialista tervgazdálkodás logikája abszurd és fenntarthatatlan, e logika föllazulása viszont széteséshez, pusztuláshoz vezet. 2002-es önéletrajzi kötetében, A régi nótában Moldova rögzíti, milyen sokáig kellene visszafelé forgatni az időt, hogy otthon érezze magát benne: "Ha most valaki felajánlaná, hogy újrakezdhetem az életemet, és szabadon eldönthetem, mikor szeretnék tizennyolc éves lenni: 1952-ben vagy napjainkban, én kissé röstelkedve, de habozás nélkül 1952-t választanám. (...) Egyetlen, de mérhetetlen előnnyel járt akkor fiatalnak lenni: mindenki úgy érezte, hogy szükség van rá, indultak a nagy tervezések, beruházások, építkezések, azt mondták nekünk: ha mindegyiketekből tíz volna, az is kevés lenne!"

A szellem megtestesítője

Könyveit, riportjait az élet sűrűjében gyűjtött információmorzsák alapján készíti, a szó klasszikus értelmében, oknyomozó riporter.

A szociografikus riportkötetek mellett két új műfaj uralja Moldova rendszerváltás utáni életművét: a (kommentált) aforizma és az életrajz.

Életsumma

Az aforizmakötetek, kalendáriumok egyrészt a morzsabáli ökonómia termékei, másrészt a kor gyarlósága fölé emelkedő, messzelátó öreg imázsának kellékei. A messzelátás esszenciája az általános pártellenesség, amit Moldova a maga egész életére kiterjeszt: "Ne vegyék dicsekvésnek, mert csak a magam sorsának elrontását, teljes kiközösítését értem el vele - de én már a legelején bemondtam a 'kontra pártit'. Nyolcvannál több könyvben okádtam ki undoromat minden párt iránt." (Kontra párti!, 2009.)

Moldova rendszerektől függetlenül professzionális módon optimalizálja tehetségének értékesítését. "A profizmushoz tartozik, hogy ihlet, vagy akár élményanyag nélkül is tudok írni. De természetesen még mindig táplálkozom a múltamból, a meg- és átélt élményanyagaim bőséges táplálékul szolgálnak. (...) Többet hoztam ki magamból, mint amennyi bennem volt. Egy közepes kertben egy kiváló kertész dolgozott. A kert a tehetség, a kertész az akarat." Így jellemzi Moldova a pályáját a Borsnak adott interjújában. S ez a jellemzés érett önismeretről tanúskodik.

Forrás:

Wikipedia

Digitális Irodalmi Akadémia

Magyar Narancs

„Mert mit kaptunk mi a rómaiaktól?” kérdezi a megszálló rómaiak ellen szervezkedő zsidó ellenálló a Monty Python klasszikus filmvígjátékában, a Brian életében. A különböző frakciók képviselői pedig zavartan válaszolnak: a vízvezetéket. Igen, a vízvezetéket, de azon kívül? A csatornázást. Na jó, a vízvezetéket és csatornázást, de mi egyebet? Az utakat.Igen az utakat, vízvezetéket és a csatornázást. Öntözést, közegészségügyet, oktatást. Hasonlóan pórul járhatnak azok az antiszemiták, akik szerint a zsidók ártottak Magyarországnak, vagy a nemzeti kultúra és a tudomány fejlődésének.

Blogomban –a teljesség igénye nélkül- szeretném bemutatni néhány zsidó származású, NAGY MAGYAR EMBER életútját, akik a sportban, tudományban, művészetben alkottak maradandót. Okulásul a hálátlan utókornak!

A hatodik részben egyik legnagyobb nevettetőnk, Markos József alias Alfonzó életművész nem akármilyen élettörténete következzen:

Markos József

Markos József, művésznevén Alfonsó (későbbi írásváltozatban Alfonzó) (született Markstein József, Budapest, 1912. február 29. – Budapest, 1987. május 31.) magyar artista, színész, humorista. A paródia mestere, aki szívesen alkalmazta a pantomim elemeit is. Számait a legapróbb részletekig önmaga dolgozta ki. Sok emlékezetes alakítása közt az egyik Csehov-paródiája, „Ványadt bácsi” alakjának megelevenítése.

„Hofi előtt úgy hat, mint Aiszkhülosz Szophoklész előtt” – írta művészetéről Kornis Mihály

Családja

Három gyermeke született. Legidősebb fia Markos György színész, humorista, akivel többször is együtt lépett fel. Lánya Markos Zsuzsa (1954–1995) volt. Kisebbik fia, Markos István Kanadában élt 25 évig, Ottawában és Montréalban járt egyetemre, majd 2001 óta Kanada mellett Magyarországon is oktat és tolmácsol angolt és franciát.

A színpadig

Már gyereknek is erős fizikumú volt. Édesapja baromfikereskedő volt, gyermekkorában az iskola mellett besegített az üzletbe. A kereskedelmi iskolát elhagyni kényszerült egy komoly konfliktus után egyik tanárával. Először a Róka és Társa cégnél lett autószerelő inas, de 1930-ben ehelyett inkább cirkuszi artistának szegődött.

Vándorévek

Ezzel kiváltotta családja neheztelését: egy ismerősükhöz Strasbourgba küldték, ő azonban ehelyett Párizsba ment, ahol nyolc hónapot töltött és a Renault autószerelője volt. De ez sem tetszett neki, hazatért és megint artista lett az Alpesi falu varieténél, majd velük Bulgáriába, Szófiába szegődött. Itt, mint a "Hortobágy legyőzhetetlen bikája", birkózószámával járta az országot, Várnában azonban egy török ellenfél legyőzte.

Erre hazatért, és előbb kereskedősegéd lett (a Kálvin téri Szemző divatáruüzletben), de fizikai adottságai ettől az állástól is segítettek neki szabadulni: 1933-ban a Royal Revü Varietéhez került táncosnak. Ez azonban még nem jelentette a színpad és a porond közti választást: egy évre Olaszországba szerződött táncosnak, de utána ismét vándorcirkuszhoz csatlakozott. Katonai szolgálata után az Arizona varietébe szerződött parkett-táncosnak. Karrierje kezdetén arany színű festékkel kenték be, amitől rosszul lett. Ekkor figyelt fel rá Miss Arizona, akivel később közösen is fellépett. Innen azért tették ki, mert összeverekedett egy Festetich gróffal. A Kék Egér mulatóból az útja Egyiptomba vezetett, innen Szudánba, Libanonba, Szíriába és Törökországba – mulatókban és varietékben lépett fel. Ezután 1937-ben és 1938-ban Olaszország mozivarietéi következtek (itt együtt játszott például Marcel Marceau-val és a fiatal Louis Armstronggal), majd a párizsi Olympia varieté.

Ismét Budapesten, művésznevei

Hazatérve a Shanghaj Bárban, később az Arizona varietével szemközti Moulin Rouge-ban táncolt. Baráti viszonyba került Kiss Manyival és Latabár Kálmánnal. Színészi karrierje Joe Stan művésznéven akkor indult, amikor Flaschner Ernő, a Moulin Rouge nagyhatalmú tulajdonosa felfigyelt parodizáló kedvére és színpadra küldte.

1940-ben egy rendelet megtiltotta angol és francia nevű művészek fellépését, ezért korábbi művésznevét fel kellett adnia. Új, egész életre szóló művésznevének az az eredete, melyről ő maga nyilatkozott egy tévéinterjúban, hogy a rádióban meghallotta azt a hírt, hogy meghalt XIII. Alfonz spanyol király, és ezt a nevet választotta spanyolos formában 1941-től

A háború

1944 januárjában munkaszolgálatra kerül, ahonnét megszökik, bujkál, októbertől műtössegéd a Rókus kórházban, álnéven. Műtőssegédként éli meg az orosz csapatok Budapestre érkezését. Egy fejlövéses orosz tisztet osztanak be hozzá, akinek a tolmácsaként elkerül Szegedre. Szegeden segédszínésznek áll. A Szókimondó asszonyságban, Le Fevre, a Csúnya lányban táncos-komikus, a Hamletban Rosenkrantz, a Mosoly országában táncol, Szegeden, ám ennél többre vágyik, és otthagyja a vidéki életet.

1948-52

Budapestre jön, s Rodolfó bűvész partnere lesz a Fővárosi Nagycirkuszban, de bár jó barátság köti Rodolfóhoz, önálló pályát szeretne találni, ahol magát "adhatja", tovább áll és lokálokban, varietékben csiszolja összetéveszthetetlenül egyéni stílusát. 1952-ben a Royal Színház tagja. A "Peleskei nótáriusban" alakított Baldauf Herkules alakításáért, 1952. április 4-én a Népköztársasági Érdemrend ezüst fokozatát kapja. 1952 őszén a Vidám Színpad tagja lesz egészen nyugdíjaztatásáig. A Vidám Színpadon köt barátságot Bársony Istvánnal. Fellépések után a megromlott egészségű kollégát haza-hazakísérgetve, a színiakadémiát pótló beszélgetések során csiszolja szinpadi tudását. Már az ötvenesévek elején is vállal film-epizód szerepeket, reklám filmszerepeiben is elhíresül. Reklámfilmjeinek mondatai bekerülve a köztudatban modernkori szólásokká válltak: "Megvette az ehetit?", vagy a "Van egy fölösleges százasa", "Ne nekem köszönje", "Idefigyeljenek Emberek".

1956-1987

1956 nyarán háromhónapos orosz turnén vesz részt, ahol találkozik és barátságot köt Rajkinnal. A forradalom idején a szovjet-turnéja kapcsán feldúlják lakását. Hazajön, és családjával külföldre távozik. Bécsben és Belgiumban vállal fellépéseket. Dolgozik Toto-val, Macario-val, és Vittorio de Sica-val, Jacques Tati pedig gag-man-nnek szerződteti "A nagybácsi" című filmjéhez. A honvágy hazahozza, s ismét leszerződik a Vidám Színpadhoz, amelynek nyugdíjaztatásáig tagja marad. Az erőnléte még éveket tesz lehetővé, de színházának kicsinyes spórolása kapcsán, amelynek során egy repertoár darabból anyagi megokolásból kiteszik, nyugdíjaztatását kéri. Ezt követően több fellépést vállal a televízióban, filmgyárban. 1972-ben eljátssza a "Vigyázat mázolva" című kisfilm főszerepét, amely az oberhauseni fesztivál fődíját nyeri el. 1974-ben a "Keménykalap és krumpliorr" film, a müncheni Prix Jeunesse fesztiválon, dícsérő oklevelet kap, amelynek főszerepét játsza. Számtalan alakítását, hála istennek televízó örzi az archivumában. A fiával Markos György-el készült Karmester, a sakkozók, az ügyefogyott cirkusz jelenetéig, zenebohócként, vagy a legendássá váló "Ványadt bácsi" jelentben, vagy a magyar televíziózásban elsőként elkészülő humoros húszpercesek, Alfonsó show-jáig számtalan önálló, és igazi Alfonsó-világ válhatott a nézők millióinak kedvencévé.

Már az ötvenes évek elejétől filmekben is vállal szerepeket (ekkor még epizódszereplőként). Egy időre ismét erőt vett rajta a vándorösztön: 1956-ban antiszemita támadások hatására disszidált családjával, de a kitérő után visszatért a Vidám Színpadhoz és a magyar filmiparhoz.

Reklámfilmekben is szerepelt, az autónyeremény-betétkönyv reklámjában hallható közismert szlogenje, a „Nekem teljesssen mindegy (hogy melyik kocsit nyerem)”; a BKV megalakulásakor a buszsofőrt alakítja, ő reklámozta a kalauz nélküli kocsikat.

A hatvanas évektől évente szerepelt mozi- és tévéfilmekben, többnyire kisebb, humoros szerepekben, de például az Én vagyok Jeromos című vígjátékban ő a főszereplő. Folyamatosan látható volt a tévében, főként kabaréjelenetekben. Egyik legnépszerűbb alakítása a Keménykalap és krumpliorr tévésorozatban Bagaméri, az elátkozott fagylaltárus. Saját tévés showműsora volt a parodisztikus Alfonzó Világszínháza.

Nyelvtudása

német, olasz, francia, orosz és arab.

Budapest - Színész legendák sztorijaiból írt könyvet Kalmár Tibor. A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Legendás komédiások című kötetből írt sorozatunkban ezúttal a az egyik legnagyobb magyar nevettető, Alfonzó, azaz Markos József emlékeiből idézünk.

A hőskorszakból meg kell emlékezni Alfonzó klasszikus részeg számáról, arról a delíriumos figuráról, aki mindig nagy magyarra itta le magát és így hőzöngött: – Micsoda? Hogy én nem vagyok magyar? Én, aki Álmossal együtt jöttem be a Vereckei szoroson? Tudják, milyen szorosan jöttünk? Csak profilban tudtunk végigmenni. Én nem vagyok magyar, aki Árpáddal és a hét vezérrel egy brigádban voltam sztahanovista? Magyar anyák! Magyar ifjak! Én ekeljük együtt: Ó Tannenbaum... Ó Tannenbaum...

Alfonzót 1944-ben behívták munkaszolgálatra. Az ukrán fronton ásta a lövészárkokat. Öltözete: zsákruha derekán dróttal átkötve. Egy alkalommal összetalálkozott a dalköltő G. Dénes Györggyel, aki már régebben lapátolt, ő is rongyokba öltözve, lába újságpapírokba bugyolálva. Amikor a két század elhaladt egymás mellett Alfonzó átkiabált G. Dénesnek: – Hol dolgoztatsz?

Alfonzó a háború után egy születésnapi partira késve érkezett, talpig gyászruhában. Sokáig egy szót sem lehetett kivenni belőle arról, hogy kit gyászol? A végsőkig fokozta a feszültséget, mire végre kinyögte: „meghalt a háziorvosom." „Ennyire szeretted?" érdeklődtek. „Egy biztos, sokat törődött velem." „Hogy hívták?" kérdezték. „Dr. Mengele."

Alfonzó mindig kitalált valamit, hogy társaságát szórakoztassa. Erre egy kötelező május elsejei felvonuláson – hatalmas testi erejétis kamatoztatva – vált lehetősége. Az történt, hogy a Vidám Színpadtársulata a felvonulásra elfelejtette a vörös zászlót magával vinni. Nos Alfonzó a kis Kabost nyakába vette és vörös zászló helyett a vörös Kabost lengetve vonult el a tribün előtt.

Alfonzó és Szuhay Balázs parodista gyakran ugratták egymást különösen vidéki fellépéseik során. Szuhay egyszer azzal hencegett, hogy műsorában, egy nyírségi faluban olyan tökéletesen utánozta a vonat hangját, hogy a nézőtéren ülő bakter felpattant a helyéről és kirohant, mert azt hitte befutott a nyolchúszas személy.

Alfonzó nem akart lemaradni a dicsekvésből és elmondta, hogy ő egy szabadtéri előadáson éjfél előtt néhány perccel elkezdte utánozni a kakas hangját és felkelt a nap!

Végezetül, ajánlok egy ragyogó riportot a 168 órából: http://www.168ora.hu/arte/100-eve-szuletett-alfonzo-91433.html

Tudod, mi a hosszú élet titka?

– Remélem, elárulod.

– Nem szabad abbahagyni a lélegzést.

Forrás:

Wikipedia

színészkönyvtár

Kalmár Tibor: Színész legendák

168 óra

„Mert mit kaptunk mi a rómaiaktól?” kérdezi a megszálló rómaiak ellen szervezkedő zsidó ellenálló a Monty Python klasszikus filmvígjátékában, a Brian életében. A különböző frakciók képviselői pedig zavartan válaszolnak: a vízvezetéket. Igen, a vízvezetéket, de azon kívül? A csatornázást. Na jó, a vízvezetéket és csatornázást, de mi egyebet? Az utakat.Igen az utakat, vízvezetéket és a csatornázást. Öntözést, közegészségügyet, oktatást. Hasonlóan pórul járhatnak azok az antiszemiták, akik szerint a zsidók ártottak Magyarországnak, vagy a nemzeti kultúra és a tudomány fejlődésének.

Blogomban –a teljesség igénye nélkül- szeretném bemutatni néhány zsidó származású, NAGY MAGYAR EMBER életútját, akik a sportban, tudományban, művészetben alkottak maradandót. Okulásul a hálátlan utókornak!

A harmadik részben első női olimpiai bajnokunk, a kétszeres olimpiai bajnok, Elek Ilona életútja következzen:

Elek Ilona (asszonynevein: Schacherer Károlyné, majd Hepp Lászlóné; becenevén: Csibi) (Budapest, 1907. május 17. – Budapest, 1988. július 24.) kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok magyar tőrvívó; a magyar sport első női olimpiai aranyérmese. Testvére: Elek Margit világbajnok tőrvívó.

Kapcsolata a zenével

A Zeneművészeti Főiskolán végzett. Eredetileg zongoraművész szeretett volna lenni, de a vívás érdekében erről lemondott. Nem szakadt el teljesen a muzsikától, sok táncdalnak volt a zeneszerzője. Ő írta az 1959. évi budapesti vívó-világbajnokság indulóját, majd az úgynevezett labdarúgó-indulót.

Sportpályafutása

Már az 1928-as olimpiai csapatban is számításba vették, mint tartalék. 1929-ben a magyar bajnokságon második, majd az Eb-n ötödik lett az egyéni versenyben.

1933-ban ismét második volt a magyar bajnokságon. A budapesti Eb-n csapatban első, egyéniben ötödik lett. Egy évvel később, már a DAC versenyzőjeként ismét ezüstérmes lett az ob-n, majd az Európa-bajnokságon csapatban és egyéniben is győzött. Ugyanezeket az eredményeket érte el 1935-ben is. 1936-ban San Remóban csapat-Európa-bajnok lett, majd megszerezte első magyar bajnoki címét is. Zsidó származása miatt a berlini olimpia előtt kizárták a Honvéd Tiszti Vívó Klubból, majd a MAC-ból is, de ennek ellenére részt vett a játékokon, és 21 mérkőzéséből csak hármat vesztett el, ami elegendő volt az első hely megszerzéséhez, ezzel a magyar sport első női olimpiai aranyérmese lett. A náci szervezőket különösen bosszantotta, hogy egy német vívó elől vitte el az elsőséget.

1937-ben megvédte magyar bajnoki címét, a párizsi vb-n csapatban első, egyéniben második lett. Az UTE versenyzőjeként 1938-ban hatodik lett az ob-n, 1940-ben csapatbajnoki ezüstérmes volt. A háborús évek alatt származása miatt nem versenyezhetett.

1946-ban, a KASE sportolójaként a csapatbajnokságban és egyéniben nyert aranyérmet. 1947-ben ismét egyéni bajnok lett. 1948-ban a hágai csapat vb-n ezüstérmes lett, a londoni olimpiai játékokon 12 év után megvédte bajnoki elsőségét. Ez vele együtt két sportolónak sikerült.

1949-ben ismét két magyar bajnoki elsőséget szerzett, amit 1950-ben megismételt. 1952-ben szerezte pályafutása utolsó egyéni magyar bajnoki aranyát. Az 1952. évi nyári olimpiai játékokon az első helyen kialakult holtversenyt eldöntő találkozón szenvedett minimális vereséget, így ezüstérmes lett. 1951-től 1955-ig minden vb-n tagja volt a győztes csapatnak. Az 1956-os csapat vb-n bronzéremmel búcsúzott a világversenyektől, a Melbourne-i olimpiára már nem jutott ki.

1937 és 1956 között hat világbajnokságot (ebből öt csapataranyat), öt Európa-bajnoki elsőséget és tíz magyar bajnoki címet nyert. Mindezek mellett számtalan más érem birtokosa volt. Összesen 63 alkalommal volt magyar válogatott.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a következőképp értékeli az 1936-os sikert: „Ilona első magyar női sportolóként lett olimpiai bajnok, s ezzel a nemzeti szocializmus fölött is győzelmet aratott, hiszen zsidó volt". 1948-as londoni győzelmével kapcsolatban pedig így ír a NOB: „Elek Ilona nemcsak ellenfeleinél bizonyult jobbnak, hanem a háborút, az idő múlását is legyőzte. Bizonyította, a szellem, a lélek erejét, és páratlan pályafutása arra is felhívja a figyelmet, hogy jó fizikum, erőnlét is szükséges a sikerekhez. Valamennyien csodáljuk őt.”

A sokoldalú, több nyelven beszélő versenyző visszavonulása után hosszú éveken át kapitányként dolgozott a női válogatottnál. Az Olimpiai Érdemrend kitüntetettje, elsők között választották be a Halhatatlanok Klubjába. A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) első női tiszteletbeli tagja volt. Sportpályafutásának befejezése után az Óra és Ékszer Kereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettese volt. Testvérével együtt írt önéletrajzi műve Így vívtunk mi címen jelent meg 1968-ban. 2011-ben a Magyar Olimpiai Bizottság Nők a sportban bizottsága emléktáblát avatott az V. kerületi Deák Ferenc utca 15-ös számú házon, ahol az első magyar olimpiai bajnoknő lakott.

Ez a sportoló – NŐ volt. Méghozzá szabálytalan szépségű, de lélegzetelállítóan gyönyörű nő, akinek szépségét nem csak külseje, hanem belső tartása, szellemi és lelki ereje adta meg. Egy nő, aki gyereklányként akkor kezdett vívni, amikor Magyarországon a női sportot általában is lenézték, a női vívást pedig, lévén küzdősport, egyszerűen nem tartották kívánatosnak. Ha mégis megtűrték a lányokat, nőket a vívóteremben, akkor azok csak az összes férfi vívó után kaphattak iskolát a mestertől, asszózni pedig soha, egyetlen férfiú sem volt hajlandó velük, vívhattak szerencsétlenek egymással, ahogy tudtak. /Sportmúzeum/

Forrás:

Wikipédia

MTVA